Tegnap voltam Huninál, már csecsemő kora óta kezelem. Mozgássérülése a súlyos kategóriába tartozik, megtűzdelve epillepsziával, nagyon gyenge látással /ami szintén hátráltatja a mozgásfejlődést/, sok-sok műtéttel a háta mögött /pl. shunt beültetés, amit többször kellett műtéti úton korrigálni/. Már kezdetben sem tudtam mit ígérni a szülőknek, de soha nem adtuk fel, sem a szülők, sem én. Az első évben sajnos a sok műtét miatt nagyon keveset tudtam kezelni. 
Mára óvodás, nagyon sok munkával a háta mögött, forog, kúszik, mászik / könyöksínnel szabályosan, és anélkül is tud rövid ideig szabályosan, egyébként hajlított könyök mellett/, egy-két alkalommal a kád mellett kapaszkodva felállt, vezetve jár, kerettel egyedül is tud pár lépést tenni. Vidám, mosolygós, van humora, és kezd beszélni, egyre többet és többet. Az anyuka nem csak azokat a gyakorlatokat végezte vele otthon amit házi feladatként kapott, hanem nagyon ötletes megoldásokkal késztette egyre több és több mozgásra Hunit. Amellett, hogy elfogadta Huni állapotát, az egész család nagyon nagy szeretettel veszi körül, nem keseregnek rajta, hanem megpróbálják belőle kihozni a legtöbbet. Magam is számtalanszor meglepődöm azon, hogy olyan dolgokat is tud Huni, amit nem is feltételeztem:-)! Az anyuka egyik szenzációs ötlete volt a mászásnál a szétcsúszó lábak problémájára: összevarta a rugalmas farmernadrágot a két láb között, így mászott Huni otthon és hamarosan már összevarrt nadrág nélkül sem csúsztak szét a combjai /kezelésnél nem ebben mászattam/. A képen nem véletlenül áll a tv előtt, mese nézés közben szébe sem jut, hogy állnia kell! Most a legfontosabb feladatunk, hogy minél többet álljon, járjon, függőleges helyzetben legyen.
Pozitív hozzáállás, kiegyensúlyozott gyermek, kreatív szülő, nagyon jó eredmény, persze sok-sok munkával!
—————
